Juliska néni mesél magáról

 

4 éves koromba kezdtem el néhány szót mondani, de azóta le se lehet lőni. Még álmomba is beszélek. Este, röfögve folytatóm tovább. Hozzám homokórát lehet állítani. Azok mondták, akik a jó barátaim, s ők szerintük is sokat beszélek, nem csak az Édesanyám említette, de ő azt hittem túloz. Hoztak nekem egy homokórát, és csak addig beszélhetek, ami 1 perces, míg le nem peregnek benne a homokszemek, homokbányák, még jó, hogy nincsenek a közelben. Még feledékeny is vagyok, pl. cukor helyett, lisztet hozok, vagy ha az ember biciklivel megy be a boltba, és az eladópultnál veszi észre, á, ez még semmi. Mi van, ha elküldenek bicikliért, és egy traktort veszek, ez nem nagy baj, csak ha eke is van hozzá, és egy pótkocsi. Ezzel még orvosnál is voltam, de hogy hol lyukadtam ki, azt nem mondom meg. Szóval, zajlik az élet. Remélem, még hallgatnak engem, mert én tényleg olyan keveset beszélek. A busz meg állóba várok, és fiatal fiúk majd kiesve a buszból integetnek, és zavaromba, integetek én is, de ők nyugodtan folytatják tovább. Ez megy kis ideig, de nem sokkal utána mennem kell. Még egyet gondoltam intek, de ahogy megfordulok a hátam mögött három széplány áll, na ezek se nekem integettek. Pedig, nem is vagyok olyan csúnya. A párom is mindig azt mondja, hogy ne menjek ki az utcára, hogy ilyezgessem a népet, biztos a beszédem végett említette. Jól megy az éneklés is, de a repedt fazék is jobb nálam, ezért nem lettem megafrász, bár amúgy is frászt kapnak tőlem. A számolással is rendbe vagyok. Szóval, ha most száz éves lennék, akkor húsz évet letagadhatnék, vagyis 20 éves lennék, most mért röhögnek, ja, akkor 80 éves lennék. Szóval, a számokkal is jobban vagyok, de ők is én velem. Remélem, még hallgatnak engem, mert én tényleg olyan keveset beszélek. Rendetlen vagyok, annyira, hogy az nem kifejezés, „bár csak a zsenik látnak át a káoszon", de ezen még ez sem segít. Ha hideg van, kész vagyok tundra bugyiban kimenni a hóra, s az alvásnál még nagykabátban alszom, de ha meleg van, akkor még az összes ruhámat is képes vagyok felvenni magamra, de alváskor is. A hülyeség ez az, ami nálunk nagyon ragályos, én még oltást is kaptam ellenne, de ezt az új fajtát, és így se sikerült legyőznöm. Pedig, hogy küzdöttem ellenne, ha rá gondolok, röhögő görcsöt kapok. Néha olyan szétszórt szoktam lenni, hogy úgy kell engem szívlapáttal összeszedni, de mi is az a szívlapát. Ja, és néha meg annyira sietek, hogy az egyik lábam itt, a másik ott, ezek után még én se tudom, hol vagyok. Remélem, még hallgatnak engem, mert én tényleg olyan keveset beszélek, hogy én tőlem elfáradni nem lehet, de mégis mért alszik a közönség, ha én beszélek, mindjárt befejezem. A konyhában is jól érzem magam, de annyira jól elő készítem az ételt, hogy a férjem szokott főzni, és sütni. Utána mégis a Kínai étteremből kell rendelni kaját, hogy egyszer végre egy jót tudjak enni, de az étterem pincérei szoktak megetetni. Remélem, még hallgatnak engem, mert én tényleg olyan keveset beszélek, mint a sült alma, malaccal a szájában.

Oldal: Juliska néni mesél magáról
Az élet az egy nagy vicc - © 2008 - 2024 - egyetlenem.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat